HEVESI SÁNDOR SZÍNTÁRSULAT
Próba: kedden 18-21 óráig.
Vezető: Rácz Ferenc.

E hosszú időszak ellenére a társulatnak mindössze három vezetője, rendezője volt. Az alapító társulat vezetője és rendezője Radványi Sándor, aki azonban meglehetősen rövid ideig, alig néhány hónapig állt a társulat élén. 1958 közepétől 1992 végéig a joggal aranykorszaknak nevezhető 35 év Zala Kornélia nevével fémjelezhető. Hosszú évtizedekig tartó munkásságát számtalan siker és bemutató dicséri. Zala Kornélia nyugdíjba vonulását követően 1993-tól Rácz Ferencnek – a csoport egyik korábbi tagjának – adta át társulat művészeti vezetését.
A színtársulat tagjai nem hivatásos művészek, státuszukat tekintve amatőrök, de korántsem a szó pejoratív értelmében. A színtársulat művészi törekvésében mindvégig megőrizte és a mai napig gyakorolja kettős célkitűzését. Egyrészt nyitva tartja kapuit a magukban előadóművészi ambíciókat tápláló, a színházművészetért rajongó, és magukat e minőségben kipróbálni és megmutatni szándékozó emberek előtt, másrészt a magyar színjátszómozgalom értékeit megőrizve és megtartva életben kívánja tartani e műfajt.
E törekvéséből eredően otthont és tanulási, önfejlesztési játéklehetőséget ad a magában tehetséget érzők számára, és ennek kapcsán olyan produkciók életre keltésén dolgozik, melyek hirdetik és terjesztik a színházkultúra klasszikus értékeit, az emberi értékteremtő törekvéseinek értelmét. A szórakoztatás és a szabadidő kulturált eltöltésében érdekelt színtársulatunk repertoárjában a képességeinek és lehetőségeinek megfelelő színházi produkciók találhatók az egyéni képességeket bemutató önálló előadói estektől a hagyományos színpadi művekig. 1992-től napjainkig (2018 januárjáig) a társulat közel kétszáz előadást tartott. A társulat az utóbbi években előszeretettel látogat el az ország más városaiba, községeibe. Visszatérő fellépőként szórakoztatják közönségüket többek között Esztergom-Kertvárosban, Dorogon, Tatabányán, Veszprémben, Oroszlányban, Salgótarjánban, Kazáron, Váckisújfalun… Kultúrmissziójuk immáron a határon túlra is átterjed. Szlovákiai magyarlakta falvakban több ízben örvendeztették meg az ott élő gyermekeket mese-műsoraikkal.
A csoport nem profitorientált szemléletű, nem is kíván, és nem is tud versenyre a honi profi színházi világgal. Nagyon is tisztában van saját korlátjaival és szűkös lehetőségeivel. Ám végzi a dolgát elszánt törekvéssel, mert hitet akar tenni az ember értékalkotó, -teremtő tenni akarásáról, és nem akar lemondani ennek öröméről és izgalmáról, az őszinte, igaz emberi kapcsolatokba vetett hitről a szépre, a jóra vágyás emberi értelméről.
A társulat örömmel vár ebben a szellemben gondolkodó és cselekvő, önmagát kipróbálni szándékozó, tanulni szerető és ilyen típusú közösségre vágyó ambiciózus jelentkezőket, korra, nemre, társadalmi pozícióra, iskolai végzettségre tekintet nélkül.
MSZOSZ DíJ

Társulatunk az MSZOSZ kitüntettetje.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége 20 éves születésnapi rendezvényén, 2010. március 4-én adta át a Színtársulatnak az MSZOSZ-Díjat a magyar színjátszó mozgalom értékeinek megőrzéséért és folytatásáért.
A képre kattintva a Színtársulat galériájában találja magát, ahol megtekinthetők a díjátadóról készült képek is.
TAGFELVÉTEL

Az 57. éves Hevesi Sándor nem hivatásos színtársulat várja olyan 16 és 75 életév közötti érdeklődők jelentkezését, akik szeretnék magukat kipróbálni a hagyományos színjátszás területén. Jelentkezni lehet a társulat próbanapján, minden héten kedden 18-21 óráig a Láng Művelődési Központban. A meghallgatásra hozz magaddal egy verset, monológot, magánszámot.
Tagsági díj: nincs!
Személyes érdeklődés a társulat titkáránál, Demeter Lászlónál +36 (30) 586 9089.
A társulat jelenlegi tagjait az alábbi linkre kattintva tekintheti meg.
Bővebb információért keresse fel a Színtársulat hivatalos honlapját!
Illetve Facebook oldalát!